Segoviai edzőtábor és két felkészülési meccs vár az Atléticóra

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét Segovia provinciában kezdi meg a felkészülést az Atlético Madrid. Konkrétan Los Ángeles de San Rafaelben, ahol a már megszokott környezet és komplexum várja majd a klub játékosait. Az alig 1300 lelkes kis település Majadahonda mellett valódi nyári bázisa a csapatnak, még akkor is itt kezdték a felkészülést amikor egyébként tengerentúli tornákra voltak hivatalosak.

A Matracosok három hét szabadság után szeptember 3-án kezdik meg az edzéseket a már említett Majadahondában, a csapat Madrid közeli edzőközpontjában. Innen négy nap után teszik majd át a székhelyüket San Rafaelbe, ahol egy hét összetartás következik, mielőtt ráfordulnának az alig három hetes felkészülés második felére.

A tervek szerint ennek során két mérkőzés vár majd Simeone együttesére. Szeptember 15-én Cádizban, a legendás Trofeo Carranza elnevezésű, eredetileg nyár végi tornán lépnek majd pályára, majd pedig 19-én már ismét Majadahondában fogadják a másodosztályú Almeríát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Álomszerű kezdés után keserű valóság

Három forduló, öt pont, hat rúgott és egy kapott gól. A bajnoki helyezést egyelőre hagyjuk. Az elhalasztott első meccsek még jó darabig befo...