Három forduló, öt pont, hat rúgott és egy kapott gól. A bajnoki helyezést egyelőre hagyjuk. Az elhalasztott első meccsek még jó darabig befolyásolják majd a tisztán látást a tabellát illetően.
A 2020-21-es szezont a tavalyi év meglepetéscsapata, a Granada ellen kezdte Simeone együttese. Méghozzá álomszerűen. A kiválóan játszó Joao Félix és az első meccsén rögtön duplázó Suárez révén a csapat alaposan kitömte a három nappal korábban még Európa-liga meccset játszó andalúzokat. Még az is belefért, hogy Saúl büntetőt hibázzon.
Kiváló kezdés volt tehát, nem véletlen, hogy sok atléticós már a bajnoki címről kezdett fantáziálni.
Az újonc Huesca azonban gyorsan véget vetett az eufóriának. A Pireneusok tövében található kisváros csapata jól védekezett, az Atlético pedig hiába dolgozott ki jó néhány helyzetet, egyből elhullajtott két pontot. Az előző mérkőzés gólzáporos győzelme után pedig Suárez is rögtön megtapasztalhatta, hogy az Atlético játékosának lenni nem csak és kizárólag gólzáporos győzelmekből áll.
Főleg az idegenbeli találkozókon kell megszenvedni minden gólért és pontért, ami már a tavalyi szezonban is jellemző volt az együttesre.
A 2019-20-as idényben a lejátszott 19 idegenbeli találkozóból ugyanis mindössze hatot nyertek meg a fővárosiak, három vereség mellett pedig tízszer döntetleneztek. Összesen tehát 29 pontot hullajtottak el a Wanda Metropolitanotól távol, ami nagyon sok egy olyan csapat esetében akinek merészebb céljai vannak.
A tavalyi idény után ezen mindenképpen javítani kéne, de ettől eltekintve és a 100%-os címke korai elherdálásan túl már csak amiatt is jó lett volna a három pont begyűjtésével folytatni a bajnokságot, mivel az lett volna Simeone kétszázadik bajnoki győzelme a Matracosokkal.
A felemás kezdéssel kapcsolatos érzéseket talán Saúl fogalmazta meg a legjobban, a Huesca elleni mérkőzést követően: "Az első meccsen nem voltunk annyira jók, most pedig nem voltunk annyira rosszak". A megoldás és a valós teljesítmény valahol félúton lehet tehát.
Ezek után következett a korábbi évek mumusa, a Villarreal elleni találkozó. A Sárga Tengeralattjáró a 2016-17-es idényben még kétszer verte az Atléticót (hazai pályan 0-1, idegenben 0-3), egy évvel kesőbb pedig mindössze egy 1-1-es döntetlenre futotta a Wandában, míg az idegenbeli meccsen egy újabb vereség (1-2) követlkezett.
Szerencsére az elmúlt két szezon során már sikerült javítani, két hazai pályán elért győzelem és két idegenbeli pontszerzés révén. Ennek ellenére az nagyjából garantálható volt, hogy nem lesz egy könnyű mecccs a szombati. És végül nem is lett az.
Sajnos a csapat a "legszebb" Atléticós hagyományokat folytatva végig szenvedte a 90 percet. Ha az Huesca meccs kapcsán azt írtam, hogy minden gólért meg kell küzdeni, ez után a találkozó után ez a kapura lövésekről is elmondható. Hihetetlen, de több mint egy órának kellett eltelnie, hogy Lodi révén végre feljegyezhessünk egy próbálkozást. Mindezt hazai pályán.
Az első meccs hősei, Joao Félix és Suárez az előző körben legalább egy-egy helyzetig eljutottak. A Villarreal ellen még ez sem sikerült. A vendégek védelmével folytatott kilátástalan harcuk teljesen felőrölte őket és 75 illetve 70 perc után ki is álltak. Az ő szereplésük azonban a középpályás sor gyengélkedésének egyenes következménye is volt. Saúl, Koke és Thomas is messze volt legjobb formájától.
De a mérkőzésről ennél többet mond el az a tény, hogy a vendégek több veszélyes lövésig és konkrét gólhelyzetig is eljutottak, és közelebb is álltak a győzelemhez mint az Atlético. Szerencse, hogy mint mindig, Oblak a helyén volt.
Ami még külön fájó lehet minden Atléti szurkolónak az az, hogy egy borzalmas első félidő után minimális javulás sem volt észlelhető a második játékrészben. Mit mondhatott Simeone az öltözőben? Mondott egyáltalán valamit? Nem úgy tűnt, maradjunk annyiban.
Erre a teljesítményre nincs mentség, de arra sem, ha úgy anblokk az összképet nézzük. Igen, az első meccs kiválóan sikerült, de hogy három kör után is még mindig az ottani gólkülönbség álljon a csapat neve mellett az minden, csak nem pozitív fejlemény.
Ami elgondolkodtató, és a jövőre nézve se ígér sok változást, az Simeone mérkőzés utáni nyilatkozata. Az argentin edző kissé meglepő módon elégedettnek tűnt, és azt hangsúlyozta ki, hogy mennyire tetszett neki a csapat intenzitása és küzdeni akarása. És, hogy a játékosok mennyire "akarják" a sikert. Az eredmények nem úgy alakultak az elmúlt meccseken, és az utolsó métereken hiba csúszott, de türelmesnek kell lenni...
Hát, nem tudom. Ki ki vérmérséklete szerint ítélje meg Cholo szavait.
A Celta ellen lehet javítani.